[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Leonardo da Vinci: Tanulmány Az utolsó vacsora: Júdás
„Bizony bizony mondom nektek: egyiketek elárul” (Jn 13, 21; Mt 26, 21). János szavait Máté még más részletekkel is kiegészíti. Nemcsak Péter akarta megtudni, ki az áruló, hanem a többieket is elfogta a szorongás: „Elszomorodtak és sorra kérdezték: »Csak nem én vagyok az, Uram?«“ (Mt 26, 22). A végén még Júdás is felveti a kérdést. Jézus burkoltan már megmondta Jánosnak: „Az, akinek a bemártott falatot adom” (Jn 13, 26), a többi kérdésre pedig közvetett választ ad: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” (Mt 26, 23). Júdás azonban, aki cinikus közömbösséggel, barátként ül az asztalnál és az árulást tervezgetve elfogadja a leleplező falatot, nem tud rejtve maradni. Kihívóan leleplezi saját magát: „Csak nem én vagyok az, Mester? – Magad mondtad” (25). Amit az előbb a Mester finom tapintattal fedett fel, azt most kénytelen nyíltan megmondani. Jézus, bár ismerte Júdás célját, kiválasztotta és úgy szerette, mint a többit, figyelmeztette is. A szavak kb. egy évvel előbb hangzottak el: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög” (Jn 6, 70). A címzett akkor is Júdás volt, őt akarta óvni. A vacsora alatt az Úr egy baráti gesztussal jelölte meg - odanyújtotta a bemártott falatot -, egyben próbálta csendesen visszahívni. Még az Olajfák kertjében is tesz egy utolsó kísérletet, hogy visszahúzza őt a szakadéktól: nem löki el magától, hanem elfogadja a baráti csókot. Júdás azonban már a Gonosz zsákmánya, akinek harminc ezüstért adta oda magát. Jézus kénytelen kijelenteni: „Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja” (Mt 26, 24). E súlyos szavak megvilágítják az áruló félelmetes felelősségét. Júdás nem szeretetből, hanem anyagi érdekből követte a Mestert, a kapzsiság pedig gonosztevővé tette. Apródonként lopkodta a pénzt, aztán egy csekély összegért elárulta Azt, aki többé már nem érdekelte, mivel nem kecsegtette semmiféle földi előnnyel. Így beteljesedtek a zsoltár szavai: „Még barátom is, aki együtt ette kenyerem velem, az is ellenem emelte sarkát” (Zsolt 41, 10).
http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/03/nagyszerda-sotetseg-oraja.html
|
János 13. 22-30
Az áruló távozik.
E szavak után Jézus mélyen megrendült lelkében, és kijelentette: "Bizony, bizony mondom nektek: Közületek egy elárul engem."
A tanítványok erre összenéztek, mert nem tudták, hogy melyikükről mondja.
Tanítványai közül egyik, akit szeretett Jézus, ott nyugodott Jézus keblén
Simon Péter intett neki és kérte: "Kérdezd meg, kiről beszél?"
Az Jézus keblére hajolt és megkérdezte: "Uram, ki az?"
Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot és karióti Júdásnak, Simon fiának nyujtotta.
A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott: "Tedd meg hamarosan, amit tenni akarsz!"
Az asztaltársak közül senki nem értette, miért mondta ezt neki.
Mivel Júdásnál volt a pénz, némelyik azt gondolta, hogy Jézus megbízta: "Vedd meg az ünnepre, ami szükséges," vagypedig, hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
|
Működésének harmadik évében, az utolsó húsvét előtti időben Jézus szamárcsikó hátán ülve ment Jeruzsálembe. Az út szélén állók örvendezve hozsannáztak, s eléterítették az útra ruháikat és a pálmafa ágait, amerre Jézus elhaladt. Jézus bement a jeruzsálmi templomba és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta. Ezután Jézus otthagyta őket és elhagyta Jeruzsálemet is. A néhány órányi járásra levő Betániába ment éjszakára. Reggel visszafelé menve útközben megéhezett. Az út mellett egy fügefa állt, amin egyetlen gyümölcs sem volt, csak levél.
Mt 18-22.
A terméketlen fügefa.
Reggel, a városba visszatérőben, megéhezett. Látott az út mellett egy fügefát. Odament hozzá, de csak leveleket talált rajta. Erre így szólt: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" A fügefa tüstént elszáradt. Ennek láttára a tanítványok csodálkozva kérdezték: "Hogyan száradhatott el így egyszerre a fügefa?"
"Bizony mondom nektek, felelte Jézus, ha hitetek lesz és nem kételkedtek, nemcsak azt tehetitek meg, ami a fügefával történt, hanem, ha ennek a hegynek azt mondjátok: emelkedjél föl és vesd magad a tengerbe! - úgy lesz. Bármit kértek bizalommal imádságtokban, megkapjátok."
|
|
Pilinszky János: Virágvasárnap
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő "szamaracska". S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a "kövek kiáltanának!". Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az evangéliumban, főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága.
Amikor Jézus "dicsőségesen" bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni "megdicsőülés" még hátra van. Erről az evangéliumnak talán legcsodálatosabban paradox mondatai következnek, közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás után.
"Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőíttessék. Bizony, bizony mondom nektek, ha csak a gabonaszem a földbe nem esik és meg nem hal, maga marad. . ." "Most az én lelkem megrendült. És mit mondjak? Atyám, szabadíts meg engem ezen órától! De hisz azért jöttem ez órára, Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” És mégis. . . Bármennyire kitérő, csalóka fény volt is Jézus számára a jeruzsálemi bevonulás, a mi ünneplésünk, mégis érez gondosságot, mellyel fogadta, sőt mintegy elébe ment a szegényes fogadtatásnak. Örök időre szóló okulásul szolgálhat számunkra: saját erőnkből csak ilyen szalmaláng lelkesedésre futhatja. S ha jól szemügyre vesszük a történetet, láthatjuk, hogy gyengéd gondoskodással még ezt is Jézus maga készítette elő - miérettünk, ahogy mondotta. A másik tanulság az isteni szerénység. Jézus példamutatása, hogy milyen szelíd alázattal kell fogadnunk az emberek ünneplését. Igaz, nem tér ki előle, mint ahogy semmi emberi elől nem tér ki -, hogy annál teljesebb tanítást hagyjon örökül számunkra. A jeruzsálemi bevonulás története hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás képében.
Hogy találkozásunk vele hogy válhat tartóssá? Erre felel a következő szakasz. Vállalnunk kell önmagunk "elvesztését", ahogy ö vállalta a földbe hullott gabonaszem sorsát. Akkor valóban egyek leszünk majd vele, s nem a futó, hanem az örök dicsőségben, a jeruzsálemi bevonulás után az örök Jeruzsálembe való bevonulás örömében.
|
|
Levendula a lélek balzsama.
|
Magyarország második legszebb panorámája. Balatongyörök - Szépkilátó
„Megálltam mintha lábam gyökeret vert volna. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet kimondhatatlan érzés ragadta. Sosem álmodtam ilyen szépséget.”
/Eötvös Károly/
|
Magyarország legszebb panorámája. Fogadd szeretettel Semilin.
A 639 m magas Prédikálószék a Visegrádi-hegység egyik legmagasabb csúcsa.
|
Alexandre Dumas: "Minden emberi bölcsesség összegezhető két szóban: várakozás és remény."
|
Nagy Gáspár : Késői hódolat
Szerelmes voltam én egykor az éjbe
nem mulasztottam volna el sosem
- semmiért sem! - csöndjét bevonni
gyönge lámpásom sápadt fénykörébe
aztán együtt olvastunk - vakulásig -
ezeregy ritka meséket arról
hogy nemvárt nappalunk királya
most éppen hol barangol
és didergőn merre tündököl
szárnyait letéve az őrző angyal
kinek jó-álomért imával tartozánk
de szánk némulva csúful hallgat
csak esünk esőként (és vissza-esőként!)
betűk s jelek nyomán óriás bűnbe
- csillag hull hó hull édenünkre -
esünk zsibbasztó ámulatba...
szerelmem ében éjszakám
te mondd ki: itt a hajnal!
|
József Attila : Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem,
szerető szívre sohase leltem,
zokog a lelkem.
Keresek valakit s nem tudom, ki az?
A pecek robognak,tűnik a tavasz
s nem tudom ki az.
Csüggedő szível loholok egyre,
keresek valakit a végtelenbe,
loholok egyre.
Könnyim csorognak majd kiapadnak
vágyak magukkal messzebb ragadnak
majd kiapadnak.
Búsan magamnak akkor megállok,
szemem csukódik,semmit se látok
akkor megállok.
lelkem elröppen a végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a végtelenbe.
|
Kellemes hétvégét Semilin :) Ki a kertbe!
|
Itt a tavasz Semilin :)))))))))
Hallod-e te kiskovács!
Mit dohog a kalapács?
Azt dohogja, döndeleg
- ekevasat élezek,
mert a tavasz közeleg!
Sándor József, Benedek,
zsákban hozzák a meleget.
|
Várnai Zseni: CSODÁK CSODÁJA ( részlet)
"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem."
|
Mondják: a hitünk olaszoktól kaptuk,
kultúrát a németek adtak,
harcolni a török tanított meg,
énekelni a szlávok...
nem vitázok!
leszek hitetlen, tudatlan,
harcban esetlen, ügyetlen a dalban,
visszaadok mindent, amit mások
magukénak akarnak vitatni belőlem!
nem kell idegen. Valami marad
a végén, ami csak magyar bennem,
amit Ázsiából hoztunk, s
el nem sikkasztották aljas századok,--
ha egyetlen porszem talán,--
de az új világ új hajnalán
felépítem belőle majd
az igazi, az ősmagyart!
|
23. szonett
Mint tökéletlen színész a színen,
Ki féltében elrontja szerepét,
Vagy egy vad túlzó, kire féktelen
Dühe visszacsap, mint szívgyöngeség:
Kishitűségből én akként feledtem
Az ős szerelmi szertartásokat
S roskadozni látszik erőm s szerelmem
Saját szerelmem túlsúlya alatt.
Legyen hát e könyv a szónoklatom
S hangos keblem néma hírnöke, -- ó,
Jobban vágyik rád, szív és jutalom,
Mint, amely többször s többet kért, a szó.
Tanuld olvasni a sok néma jelem;
Szemmel is hall az okos szerelem.
|
Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó időt
Kiszakítva belőle minden erőt
Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd
Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted
A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet
|
A párában a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindig egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örök ifjan és egyformán lebeg.
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy másik lélek átmehessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja,
Az Isten, aki a szívekbe lát.
|
Jó lelkek, annyian
árvák és elesők
szépséget szomjazók
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.
|
[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
